Tájékozódási futó MEFOB 2016

Egy 18 fős csapattal képviselte magát a Műegyetem az idei Egyetemi OB-n, melyet Miskolcon rendeztek az április 23-24-ei hétvégén. A küzdelem azonban nem csak a Bajnoki címek eldöntése miatt volt fontos, hanem válogatóverseny volt több, idei nemzetközi tornára is, például az augusztus elején Magyarországon, ugyancsak Miskolcon és a Bükkben lebonyolításra kerülő Főiskolás és Egyetemi Világbajnokságra is. Ennek megfelelően a csapat igyekezett a szokásosnál is jobban odatenni magát, így idén is „a már megszokott” szép eredmények születtek:

Folytatás

Frizbi MEFOB eredmények

IMGP1646

A MEFOB-ra összesen 4 egyetem 6 csapata nevezett. A több mint fél száz hallgató, a Műszaki Egyetem által biztosított teremben mérkőzhetett meg.
Az eseményt Kincses Gábor, a BME Testnevelési Központ igazgatója nyitotta meg.A csoportmeccsek lejátszását követően, a keresztjátékra került sor, végül a helyosztókon vívhattak meg a hallgatók a végső helyezésekért.
A végső sorrendet előre megjósolni lehetetlen volt, mivel mindegyik csapatban voltak rutinos és kevésbé rutinos játékosok is.
A verseny győztese a BME „1”-es csapata (Heppes Mihály, Hernády Gergely, Milei Ádám, Dévai Zoltán, Doba Fruzsina, Nagy Dóra) csapatkapitányuk Heppes Mihály, felkészítő tanáruk Barna Zsófia.
A verseny ezüst érmese a TF „1”-es csapata (Balatoni Fanni, Paksai Márton, Varga Boglárka, Pálfi Janka, Kovács Gábor, Kovács Bence, Barna Viktor) csapatkapitány Paksai Márton, felkészítő tanáruk Erdősi Zoltán.
A bronzéremért egy nagyon szoros küzdelemben végül a BME ”A” (Kovács Dániel, Hegedűs Ákos, Bodnár Mihály, Juhász Norbert, Takács Flóra, Balogh Edit,) csapata kerekedett felül, csapatkapitányuk Kovács Dániel.
Az érmeket Simon Gábor,  MEFS alelnöke adta át. A verseny zökkenőmentesen és ”spiritesen” zajlott, reméljük jövőre még több egyetem még több hallgatója fog csatlakozni.
Külön szeretném megköszönni a segítséget Bartha Zsoltnak, MEFS szabadidősport vezetőnek, a szervezésben való  áldozatos munkájáért; Kincses Gábornak, a Testnevelés Központ igazgatójának, a verseny lebonyolításában való segítségért;
Erdősi Zoltánnak, az Ultimte Frizbi referensének, aki szakmai hozzáértésével emelte a verseny színvonalát; Farkas Anitának, aki a fotókat készítette.
Végső Sorrend:

  1. helyezés: BME „1”
  2. helyezés: TF „1”
  3. helyezés: BME „A”
  4. helyezés: TF „2”
  5. helyezés: ELTE
  6. helyezés: Debreceni Egyetem